A közlemény alapján 13 sértett és 14 gyanúsított a hazai mérlege annak az EMPACT akciónak, ami az Europol, a Frontex és az Interpol szervezésében valósult meg még június elején; az egyhetes, kifejezetten az emberkereskedelem megelőzése érdekében tartott razziát Magyarországon a KR NNI koordinálta.
Az akció során több vármegyei rendőr-főkapitányság (Csongrád-Csanád, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém) is rajtaütéseket hajtott végre, és az elfogások szexuális vagy munkacélú kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt történtek.
A rendőrök egy hét alatt 4879 embert, 2083 járművet, 822 helyszínt - szolgáltatók üzlethelyiségeit, szórakozóhelyeket, magánlakásokat, masszázsszalonokat, mezőgazdasági területeket, közterületeket, vállalkozásokat és határátkelőhelyeket - ellenőriztek.
Végül 14 magyar állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Az emberkereskedelem és kényszermunka azonosított áldozatainak száma tizenhárom volt, közülük heten szexuális kizsákmányolás sértettjei (két kiskorú), hárman kényszermunka sértettjei, illetve hárman bűncselekmény elkövetésére kényszerítés sértettjei voltak (két kiskorú, egy felnőtt) - közölte a KR NNI.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!