Kutyáját uszította a rendőrökre egy ittas szabolcsi férfi

Kék hírek, 2020.05.26

Gyorsított eljárásban négy év fegyházbüntetésre ítélte a Kisvárdai Járásbíróság kedden azt a szabolcsi férfit, aki a vele szemben intézkedő rendőrökre uszította a kutyáját Pátrohán - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.

Rendőrség Resán Dalma közleményében azt írta, a hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, könnyű testi sértés és becsületsértés vétségében bűnösnek talált vádlott a múlt szombaton tett bejelentést a rendőrségen, azt állítva, hogy egy italbolt előtt bántalmazták. A férfi azonban a pátrohai lakásához érkező, őt igazoltatni próbáló járőrökre az utcán ráuszította az addig pórázon sétáltatott kutyáját.

A nagytestű németjuhász az egyik rendőr lábát és karját harapta meg, de a férfi még ezután sem volt hajlandó együttműködni: folyamatosan becsmérelte a járőröket, az ingatlanba bejutni próbálkozó rendőrökre nyomta a ház kapuját, majd kutyáját ismét rájuk uszította - ismertette a sajtószóvivő.

A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint a két körzeti megbízott végül gázspray-vel ártalmatlanította a kutyát, a jogszerű intézkedésnek továbbra is ellenálló ittas férfit pedig megbilincselték. A megharapott rendőr nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Resán Dalma megjegyezte, a férfi a bíróság előtt a cselekmény elkövetését részben beismerte, tettét megbánta és bocsánatot kért a sértettől.

A büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelték a vádlott büntetett előéletét: korábban felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt börtönbüntetésre ítélték, testi sértés miatt pedig jelenleg is tart vele szemben egy másik eljárás. Enyhítő körülményként értékelték ugyanakkor azt, hogy három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik - olvasható az ítélet indoklásában.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhébb büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!