Lamborghinivel szállította a maszkot, most a vádlottak padján ül a "sajtkirály"

Kék hírek, 2023.01.27

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el az a bűnszervezet, amelynek 29 tagjával szemben javasol vádemelést a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Lamborghini-Aventador-Bentley-Continental A szervezet vezetője a koronavírus járvány ideje alatt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy mintegy "jótevőként" maszkokat szállított kórházaknak, méghozzá nem is akármivel, egy Lamborghinivel. A férfiról azonban hamar kiderült, hogy adócsaló.  

Bűnözők segítségével egy céghálózaton keresztül, az adózási szabályokat megkerülve hozott be Magyarországra elsősorban jelentős mennyiségű sajtot, csokoládét és kávét. A Budapest és Győr környéki társaság összesen több mint 10 ezer tonnányi élelmiszert adott el jellemzően hazai kereskedőknek.

A rövid élettartamú "dobos" cégek jelentős mennyiségű, több mint 1 millió ember átlagos éves fogyasztásának megfelelő sajtot szereztek be, amelyet nagykereskedőknek, valamint szállodai beszállítóknak értékesítettek.  



A NAV 2020 nyarán csapott le a bűnszervezetre a TEK-el karöltve összesen 85 helyszínen. A bizonyítékok mellett a nyomozók luxusautókat és jelentős mennyiségű készpénzt is lefoglaltak, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak mintegy 1,5 milliárd forint értékben.

A lefoglalt autók között volt Lamborghini Aventador, valamint Bentley Continental is, amelyet később a NAV sikeresen elárverezett. A szervezet vezetője egyébként az egyedi zöld Aventadorral szállította a maszkokat a győri kórházaknak.  

A győri pénzügyi nyomozók csaknem 40 ezer oldalnyi nyomozati anyagot készítettek, amely alapján a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség 15 emberből álló bűnszervezet és további 14 segítőjével szemben emelt vádat. Az ügy tárgyalása hamarosan egy előkészítő üléssel kezdődik. Az eljáró ügyész, több mint 200 oldalas vádiratában a bűnszervezet vezetőire, még teljes beismerés esetén is 10, 9 és 8 évnyi, ténylegesen letöltendő fegyházbüntetést kér, kizárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is.

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!