A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra - 2025. október 10-éig - rendelte el az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását. A bűncselekmény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - tartalmazza a közlemény.
A letartóztatás elrendelését, a bűncselekmény tárgyi súlyán túl azzal indokolta a bíróság, hogy a gyanúsított külföldi állampolgár, aki Magyarországra turistaként érkezett, így Magyarországon nem rendelkezik helyismerettel és személyi kötődésekkel. Mindezek okán alappal feltételezhető, hogy ha szabadlábon védekezhetne, megszökne, vagy elrejtőzne a hatóságok elől.
A bíróság a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célokat a férfi esetében kizárólag letartóztatással látta biztosítottnak - olvasható a közleményben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábban azt közölte, hogy egy brit állampolgárt szúrtak halálra hétfő hajnalban a VII. kerületben, a helyszínen elfogott férfi szintén brit.
Az akkori tájékoztatás szerint, a BRFK-ra hétfő hajnali 4 óra 13 perckor érkezett bejelentést arról, hogy egy VII. kerületi lakásban megszúrtak egy brit állampolgárságú férfit. A sérülten a mentők megpróbáltak segíteni, de már nem tudták megmenteni az életét.
A fővárosi rendőrök szemlét tartottak, és a helyszínen elfogták, majd előállították a feltételezett elkövetőt, egy 34 éves férfit. A rendőrség emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A 34 éves brit férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki, beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Fotó: MTI/Archív
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!