Letöltendő börtönre ítéltek két férfit szexuális erőszak miatt Debrecenben

Kék hírek, 2025.02.06

Hét és fél, illetve hat év börtönre ítéltek nem jogerősen két férfit szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt Debrecenben - tudatta a Debreceni Törvényszék honlapján csütörtökön.

A tényállás szerint a vádlottak 2023. augusztus 25-én este ittasan utaztak Hencidáról Debrecenbe szórakozni. Másnap hajnalban az egyik szórakozóhely előtt megismerkedtek a sértettel és barátnőjével.

Kihasználva a sértett ittas állapotát, a 28 éves elsőrendű vádlott a lányt karon fogva kísérte, miközben a 25 éves másodrendű mutatta az utat. A vádlottak azt ígérték a lánynak, hogy autóval hazaviszik, majd a másodrendű vádlott kijelentette: "a benzinnek ára van, kislány", és társával megragadta a sértettet.

A két férfi fogdosta a lányt, erőszakoskodott vele, de miután a lány kiabált, rugdosott, erőteljesen ellenállt, a másodrendű vádlott a sértett táskájával elszaladt és társa is követte. A táskát átnézték, majd eldobták.

A Debreceni Járásbíróság kedden kihirdetett elsőfokú ítéletében kimondta a két vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett szexuális erőszak, kifosztás, okirattal visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés miatt.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlottak társtettesként, ittasan követték el tettüket, továbbá az elsőrendű vádlott ellen emberölés kísérlete miatt folyt büntetőeljárás a bűncselekmény elkövetésekor, míg a másodrendű vádlott súlyos testi sértés miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés próbaidőre felfüggesztésének hatálya alatt állt.
Ugyanakkor a járásbíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az elsőrendű vádlott enyhe fokban értelmi fogyatékos, míg a másodrendű vádlottnak egy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia.

A járásbíróság az elsőrendű vádlottat mint különös visszaesőt - halmazati büntetésül - 7 év 6 hónap, míg a másodrendű vádlottat 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. A bíróság a másodrendű vádlott vonatkozásában elrendelte a Berettyóújfalui Járásbíróság által jogerősen kiszabott 10 hónap börtön végrehajtását is.

Az elsőfokú bíróság ítélete nem jogerős: az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslat bejelentésére, míg a másodrendű vádlott és védője enyhítés miatt fellebbezett. Az elsőrendű vádlott és védője a döntést tudomásul vette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!