Az akció keretében 21 helyszínen ingyenesen osztanak láthatósági eszközöket.
A rendezvényt az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK OBB) és az Allianz közösen szervezi.
A bizottság a honlapján azt írta: ősszel rövidülnek a nappalok, egyre többen indulnak el otthonról sötétben, és a délutáni hazautazás is gyakran szürkületre vagy sötétedés utánra esik. Az eső, a köd és a nedves úttest tovább nehezítheti a közlekedést. Romlanak a látási viszonyok, a csúszós úton pedig hosszabb lehet a fékút.
Életet menthet, ha a járművezető időben, megfelelő távolságból észreveszi az előtte vagy az út mellett haladó embert - figyelmeztettek, rámutatva arra: a megfelelően viselt fényvisszaverő eszköz segítheti a korábbi észlelést, több időt hagyva a járművezetőnek a lassításra és a biztonságos manőverre.
Egy fényvisszaverő mellény, egy karpánt vagy egy jól működő kerékpárlámpa hozzájárulhat ahhoz, hogy viselőjük időben észlelhetővé váljon - emelték ki.
A Light Friday kampány célja, hogy minél többen hozzájussanak olyan eszközökhöz, amelyekkel tehetnek a saját biztonságukért
- áll a közleményben.
Az összegzés szerint Budapesten a Deák Ferenc téren és a Széll Kálmán téren, Pest megyében Fóton, valamint a vidéki megyeszékhelyeken várják pénteken az érdeklődőket.
A helyszínek megtalálhatók az ORFK OBB https://kreszvaltozas.hu/hir/penteken-light-friday-2/ honlapján.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!