Január 19-én este érkezett a bejelentés a rendőrségre Jászapátiból, mely szerint elloptak egy közel 40 millió forint értékű autóbuszt. Tekintettel arra, hogy a buszban volt GPS, hamar a nyomára akadtak a rendőrök. A buszt mintegy 4 vármegyén keresztül üldözték az egyenruhások, ugyanis a sofőr figyelmen kívül hagyta a rendőrök jelzéseit, hogy álljon meg. A 22 éves fiatal Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Hajdú-Bihar vármegyékben rendezett ámokfutást. A fiatal férfi "szórakozásának" végül egy baleset vetett véget, ugyanis a 4-es számú főúton Kaba és Püspökladány között áttért a menetirány szerinti baloldalra, majd az útmenti árokba hajtott, ahol végül egy fa állította meg.
Az alkalmi sofőr kipattant a buszból és a szántóföld felé próbált meg elfutni, de a rendőrök elkapták. Később a rendőrségen derült ki, hogy a férfinak már korábban is akadt dolga a hatóságokkal. A buszlopást megelőzően 2 nappal például egy személyautót tulajdonított el Jászapátin, majd a járművet eladta, de lebukott. A lopást követően a férfi megpróbált elrejtőzni a rendőrök elől, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki.
Az alkalmi buszsofőr egyébként nem rendelkezik jogosítvánnyal, el van tiltva a vezetéstől, ezért a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is felelnie kell.
(Webrádió)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!