MÁV: hétfő hajnalban helyreáll a menetrend a Nyugati pályaudvaron

Kék hírek, 2021.07.19

Helyreáll hétfő hajnalban a menetrend a Nyugati pályaudvaron, ekkortól már nem kell korlátozásokra számítani a pályaudvar vasúti forgalmában, miután a vasárnapi közlekedést hátráltató műszaki hibákat elhárították - közölte a Mávinform az MTI-vel vasárnap este.

Mávinform: korlátozásokkal indult meg a forgalom a Nyugati pályaudvaron A vasúttársaság még reggel jelentette be, hogy a Nyugati pályaudvar a megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni vasárnap reggeltől, mert a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező. Az eredeti tervek szerint a pályaudvari vágányhálózaton június 19-én kezdődött kiemelt karbantartások július 17-ig tartottak volna. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeztek és onnan nem indultak vonatok.

A késő esti közleményben azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a Nyugati pályaudvart érintő vonalak közül két vonalon kell korlátozásokra számítani más szakaszokon. A szegedi vonalon előre tervezett karbantartást végeznek, ezért Cegléd és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat július 29-ig, a veresegyházi vonalon pedig a július 13-i balesetben megrongált vasúti pálya helyreállítása miatt Rákospalota-Újpest és Fót között járnak pótlóbuszok július 31-ig.
(MTI)

Galériánk

Mávinform: korlátozásokkal indult meg a forgalom a Nyugati pályaudvaron Mávinform: korlátozásokkal indult meg a forgalom a Nyugati pályaudvaron Mávinform: korlátozásokkal indult meg a forgalom a Nyugati pályaudvaron Mávinform: korlátozásokkal indult meg a forgalom a Nyugati pályaudvaron
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!