Meghalt a horgásztó partján, azonnal lába kelt a horgászfelszerelésének

Kék hírek, 2022.11.29

A Váci Rendőrkapitányság lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 62 éves férfival szemben, aki egy horgászás közben elhunyt pecás felszerelését lopta el.

Lopás horgász Az őrbottyáni rendőröket június 15-én délután riasztották, hogy a Csörög és Sződ között található Ordas-tónál elhunyt egy horgász. Később kiderült, hogy az 56 éves férfi holtteste mellett lévő felszerelését, amelyben két bot és egy teleszkópos merítőszák volt ellopták.  

A gyanú egy 62 éves pilisborosjenői férfira terelődött, akinek az otthonából hiánytalanul előkerült az elhunyt férfi mintegy 175 ezer forint értékű horgászfelszerelése.  

Az 56 éves férfi a rendőröknek beismerő vallomást tett, majd elmondta, hogy a közelben pecázott, amikor látta, hogy a férfi hirtelen rosszul lett, majd a horgászládájára borult. A férfi elmondta a rendőröknek, hogy odaszaladt, segítséget hívott a horgászhoz, valamint megpróbálta újraéleszteni, amit a kiérkező mentők folytattak tovább, de sikertelenül.  

A 62 éves gyanúsított ezután összepakolta a halott férfi horgászfelszerelését, mint a rendőröknek elmondta „Ott, akkor az futott át az agyamon, hogy neki már úgysem kell. "
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!