Megharapta a sampon tolvaj az eladót

Kék hírek, 2023.11.20

A kiskunfélegyházi rendőrök lezárták a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki tisztálkodási szereket és parfümöt szeretett volna ellopni, de amikor feltartóztatták, megharapta az egyik eladót.

Száj A rendőrségre 2023. október 5-én érkezett a bejelentés, mely szerint az egyik kiskunfélegyházi drogériában egy nő több terméket is megpróbált ellopni. A tolvaj a kosár helyett a saját táskájába pakolt, csakhogy a szemfüles eladóknak feltűnt a viselkedése, ezért hátra vezették. Az asszony miután visszaadta az ellopott termékek egy részét, hirtelen meggondolta magát, majd futásnak eredt, de a dolgozók a bejáratnál fülön csípték. Az agresszív nő ezután se adta fel, dulakodni kezdett az alkalmazottakkal, majd egyiküket még a karján is megharapta. Végül a vásárlók segítségével sikerült legyűrni az elszánt tolvajt, aki a kiskunfélegyházi rendőrök fogtak el, majd őrizetbe is vettek. A 36 éves helybéli nő egyébként samponokat, balzsamot és egy parfümöt próbált meg elcsenni az üzletből.  

A nyomozás során azonban kiderült, hogy a mindenre elszánt asszony már korábban is dézsmálta az üzlet raktárkészletét, két héttel korábban mintegy 50 ezer forint értékben lopott, tettére akkor nem derült fényt.  

A 36 éves nőnek rablásért és lopásért kell felelnie, a rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását is.  

A rendőrök a nyomozást az ügyben befejezték, az iratokat pedig megküldték az illetékes ügyészségnek.  
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!