Megkezdődött a romeltakarítás a leégett radostyáni református templomnál

Kék hírek, 2026.10.16 16:03:34

Megkezdődött a romeltakarítás a leégett radostyáni református templomnál, eltávolították az üszkös gerendákat és elhárították a közvetlen életveszélyt a templom falain belül - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település református lelkésze pénteken.

Leégett-radostyáni-templom
Várady Zsolt az MTI érdeklődésére írt levelében arról számolt be, hogy a templomtorony maradványaihoz egyelőre nem nyúltak hozzá, azok eltávolításához szakemberek segítségére lesz szükségük. A biztosító a biztosítási összegnek megfelelően kilátásba helyezte az utalást, emellett folyamatosan gyűlnek az adományok az egyházközség bankszámlájára és az Országos Református Szeretetszolgálat által meghirdetett segélygyűjtés során is.

A lelkész tájékoztatása szerint az ország több pontjáról érkeztek perselypénzadományok református gyülekezetektől, voltak akik kifejezetten a radostyáni felekezet megsegítésére szerveztek gyűjtést. Ugyanezen célból jótékonysági koncerteket is szerveznek: adományt gyűjtenek a miskolci Zenepalotában Assisi Szent Ferenc halála 800. évfordulójára kiírt nyertes pályaművek ősbemutatóján, a Luther udvarban október 22-én, valamint aznap Varbón, a református templomban.

Várady Zsolt hangsúlyozta, hogy érzik az emberek segíteni akarását, az értük mondott imádságok erejét. Azt írta: reménységük van a jövő felől, hogy a templom felépülhet romjaiból és a "radostyáni Sion-hegyen" újra lesz majd istentisztelet.
Levelében kiemelte, hogy a kormány "a legnagyobb támogatásról" biztosította a gyülekezetet mind a tervezés, a műemléki kutatások, a munkák ütemezése, mind az anyagi források tekintetében is. Szerinte a teljes felújítás segíthetné az épület eredeti állapotához közeli megépítését, azonban a rekonstrukció meghaladja az egyházközség lehetőségeit és képességeit - írta.

Várady Zsolt úgy fogalmazott, hogy "az épület képében egy nemzeti, történelmi, különleges műemlékről van szó". Nemcsak az Árpád-kori eredetű, barokk korban átépített, kibővített fa kazettás templom miatt, hanem a mellette állt, 1762-ben épült hatszögletű 16 méter magas, fából épült barokk harangtorony miatt is - tette hozzá.

A református templomban és a különálló fa harangtoronyban október 3-án, szombat délután keletkezett tűz. A lángokat a tűzoltók megfékezték, Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az oltás után azt közölte az MTI-vel, hogy a templom és a harangláb teljesen megsemmisült, mindössze az épület falai maradtak meg.

A leégett épület újjáépítésének támogatására a Magyar Református Szeretetszolgálat mellett a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) is gyűjtést indított.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület honlapján olvasható leírás szerint az 1953 óta műemléki védelem alatt álló, a református közösség által már a 16. század végén használt, mai formáját 1784-ben nyerte el.
Forrás: MTI


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!