Mianmari puccs - Újabb vádat emeltek Szú Kjí ellen hivatali titok megsértése miatt

Kék hírek, 2021.04.01

    Rangun, 2021. március 31., csütörtök (MTI/Reuters) - Újabb vádat emeltek Aung Szan Szú Kjí, Mianmar február elején elmozdított vezetőjével szemben a hivatali titoksértésre vonatkozó törvény alapján - közölte csütörtökön ügyvédje.

Hin Maung Zav szerint Szú Kjível és három egykori miniszterével, illetve Sean Turnell ausztrál gazdasági tanácsadójával szemben egy hete emeltek vádat a gyarmati korból származó jogszabály alapján az illetékes ranguni bíróságon. Mint mondta, ő maga csak két napja értesült erről. Amennyiben elítélik, akár 14 év szabadságvesztéssel is sújthatják Szú Kjít.

Ez eddig a legsúlyosabb vádpont a Nobel-békedíjas politikus ellen, akit február 1-jén, a mianmari katonai hatalomátvétel napján vettek őrizetbe. Egy bíróság korábban már vádat emelt ellene az ország export- és importtörvényének megsértése, illetve a katasztrófavédelmi törvényekkel kapcsolatos bűncselekmény miatt. Azzal is gyanúsítják, hogy egy politikustársától 600 ezer dollár (körülbelül 184 millió forint) értékben aranyrudakat fogadott el.

A puccs elleni elégedetlenség nyomán kitört tömegtiltakozások elfojtására a junta csütörtökön utasítást adott a telekommunikációs szolgáltatóknak, hogy további értesítésig függesszék fel a szélessávú vezetéknélküliinternet-szolgáltatást. A vezetés ettől azt reméli, hogy megbénítja a tüntetések szervezését.

A mianmari Politikai Foglyok Támogató Szövetsége (AAPP) azt közölte, hogy eddig 538 halálesetről tud, 141-en közülük szombaton vesztették életüket a megmozdulások eddig legvéresebb napján.

Csütörtökön ismét tüntetések voltak a katonai hatalom ellen. A helyi sajtó szerint két aktivista halt meg. A demonstrálók a junta által megfogalmazott alkotmány másolatait égették az utcákon tiltakozásul, és egységre szólították fel a katonai vezetés ellenségeit.

A puccs nyomán felparázslottak az eddig szunnyadó konfliktusok. Legalább húsz katona vesztette életét és négy teherautó semmisült meg a Kacsin Függetlenségi Hadsereggel zajlott harcokban - közölte a helyi DVB híradó.

Mianmari harci repülők március végén bombázni kezdték a Thaifölddel közös határ mentén tevékenykedő Karen Nemzeti Unió (KNU) nevű karen kisebbségi lázadócsoport állásait. A légi csapások miatt helyi lakosok ezrei menekültek a szomszédos Thaiföldre.

A hadsereggel szembeni ellenálláshoz a thaiföldi határ közelében aktív karen gerillák is csatlakoztak. Az 53,3 milliós mianmari lakosság 7 százalékát kitevő karen kisebbség nagyobb autonómiára törekvő fegyveresei több mint hetven éve folytatnak gerillaháborút az ország keleti őserdeiben.

A tiltakozók nemrég felhívással fordultak az országban aktív fegyveres etnikai csoportokhoz, támogassák a junta elleni tiltakozásukat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!