NAV: 11,5 milliárd forintnyi adót csalt el három szervezett bűnelkövetői csoport

Kék hírek, 2025.06.17

Mintegy 11,5 milliárd forintnyi adót csalt el három szervezett bűnelkövetői csoport - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Bilincs
Közleményük szerint a NAV három bűnügyi igazgatósága 78 helyszínen csapott le a csoportok tagjaira, 55 embert állítottak elő és jelentős, 49 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le.

A NAV bűnügyi nyomozói az online számlarendszer, valamint az értékelő-elemző mechanizmusok alapján azt gyanították, hogy az elmúlt időszakban a zöldség- és gyümölcs-kereskedelmi ágazat adóelkerülő területté vált a Budapesti Nagybani Piacon.

Az előzetes felderítés szerint az ott tevékenykedő, elsősorban közösségi beszerzéseket végző vállalkozások mögött meghúzódó szervezett bűnözői csoportok különböző csalárd módszerekkel igyekeztek elkerülni adófizetési kötelezettségüket.
Így az ott értékesített termékek jelentős hányada oly módon jelent meg a magyarországi kereskedelmi forgalomban, hogy a költségvetés bevétele többmilliárdos nagyságrendben sérült, miközben a nagybani piac legálisan működő gazdasági szereplőit nagymértékű versenyhátrány érte.


A bűnelkövetők összességében 11,5 milliárd forint kárt okoztak a hazai költségvetésnek, amelyből közel 10 milliárd forint kimondottan a Budapesti Nagybani Piac működésével, a zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel áll szoros összefüggésben.

Az elkövetőkkel szemben különösen jelentős költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást, bűnösségük megállapítása esetén akár 20 év börtönbüntetésre számíthatnak - áll a közleményben.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!