TV műsor

Négy drogdílert és kilenc fogyasztót fogtak el Nógrád megyében

Kék hírek, 2020.05.28

Négy drogkereskedőt vettek őrizetbe és kilenc fogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni és a bátonyterenyei nyomozók - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.

A közlemény szerint a megyei rendőrök a tavaly és idén május 7-ig elvégzett közúti ellenőrzéseken, Mihálygergén, valamint Bátonyterenye, Tar és Salgótarján külterületén kábítószergyanús növényi származékot, port és kristályos anyagot találtak és foglaltak le. A szakértői vélemény szerint ezek egy része kábítószernek, másik része új pszichoaktív anyagnak minősül.

A rendőrök megállapították azt is, hogy az ellenőrzések előtt hét ember fogyasztott kábítószert. A nyomozás adatai szerint a fogyasztóknak egy 39 éves nő és 43 éves hozzátartozója adta el a kábítószert mátraverebélyi családi házában.

Közölték azt is, május 15-én éjszaka Salgótarjánban ellenőriztek a rendőrök egy gépjárművet. Az egyik utas cipőjébe rejtve tablettákat találtak, amelyekre a kábítószergyorsteszt pozitív jelzést adott.

A kábítószert a férfinak a 26 éves helyi D. Richárd adta el, aki a gyanú szerint egy másik embernek is többször értékesített ilyen tablettát. Társa, a 27 éves, szintén salgótarjáni B. Brigitta 2019 augusztusától ugyancsak több embernek adott el új pszichoaktív anyagnak minősülő növényi törmeléket.

A rendőrök kedden és szerdán összehangolt akció keretében - Mátraverebélyben, Budapesten és Salgótarjánban - elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható drogkereskedőket.

A különböző helyszíneken megtartott kutatások során zöldes-barnás színű növényi törmeléket, tablettákat, azok értékesítéséhez és fogyasztásához szükséges eszközöket, valamint készpénzt találtak és foglaltak le.

A 43 éves férfi a bűnjelek egy részét a rendőrök megérkezésekor megpróbálta megsemmisíteni, amit sikerült megakadályozni.

A salgótarjáni és a bátonyterenyei rendőrkapitányság kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt 13 ember ellen indított büntetőeljárást. A 39 éves nőt és a 43 éves férfit, valamint a 27 éves nőt és 26 éves társát őrizetbe vették - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!