NKA-ügy - A Fidesz közzétette Varga-Bajusz Veronika üzenetét a börtönből

Kék hírek, 2026.10.17 18:06:11

Varga-Bajusz Veronika levele a börtönből címmel tette közzé szombaton a Fidesz a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében letartóztatásban lévő volt államtitkárnak a családjához, barátaihoz, ismerőseihez és az ismeretlenül is mellette állókhoz címzett üzenetét.

Varga-Bajusz-Veronika A Kecskemét, 2026. október 14. keltezésű, Varga-Bajusz Vera aláírású, korábban a közösségi médiában is megjelent szöveget a legnagyobb ellenzéki párt közleményben juttatta el az MTI-hez.

A levélben Varga-Bajusz Veronika politikai koncepciós eljárásról ír. Úgy fogalmaz, hogy "ez a helyzet, amibe most belekeveredtem, csak igazságtalanságtól hemzseg".

Jelzi, hogy amikor átvette a gyanúsítását alátámasztó, mintegy 2000 oldalas dokumentációt, azt mondta az ügyésznek: kizártnak tartja, hogy akármelyik tanú, vagy gyanúsított a vallomásában összefüggésbe hozta volna őt az eljárással. "Átnéztem a dokumentumokat, és konstatáltam, hogy igazam volt. Egyikőjüknél sem szerepeltem az NKA-hoz kapcsolódóan" - fűzi hozzá.

Úgy véli, hogy az ellene folyó eljárásnak, illetve a letartóztatásának az a célja, hogy "valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem".

A Kecskeméti Törvényszék kedden, október 13-án hagyta helyben a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei döntését, amellyel elrendelte Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika, a tárca korábbi államtitkára letartóztatását az NKA által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.

A törvényszék a döntés kapcsán emlékeztetett, a gyanúsítottakkal szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás.

A megalapozott gyanú szerint az NKA működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát az egyik gyanúsított - mint a kultúráért és innovációért felelős korábbi miniszter, az alap elnöke - irányításával arra használták fel, hogy a rendelkezése alá kerülő vagyont tömegesen, a jogszabályoktól és az alapító határozattól eltérően használják fel.

Fotó: MTI/Archív
Forrás: MTI


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!