A tájékoztatás szerint a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult eljárásban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség október 19-én indítványozta Bús Balázs letartóztatásának meghosszabbítását, míg a védő a kényszerintézkedés megszüntetését, illetve enyhítését kérte.
A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája első fokon október 22-én megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja, valamint a kényszerintézkedés különös okai változatlanul fennállnak, ezért a gyanúsított jelenlétének biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében elrendelte a letartóztatás meghosszabbítását. A másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék a védelmi fellebbezést elbírálva megalapozottnak találta az elsőfokú határozatot, és helybenhagyta azt. A döntés ezzel véglegessé vált.
A megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a hatáskörét túllépve, a törvényi előírások megszegésével 1079 támogatási kérelemről döntött, és ezzel több mint 17 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.
Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság júniusban rendelte el Bús Balázs - Óbuda korábbi fideszes polgármester -, Ughy Attila korábbi kollégiumi elnök és Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatéskezelő főigazgatójának letartóztatását.
Szeptemberben ugyancsak letartóztatták egy dokumentumfilmes támogatás körüli költségvetési csalás miatt Fásyné Gurzó Máriát és társát - akiket azóta bűnügyi felügyelet alá helyeztek -, október 1-jén pedig Hankó Balázs volt minisztert és Varga-Bajusz Veronika korábbi államtitkárt.
Fotó: MTI/Archív
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!