Nyakon szúrta volt párját, vádat emeltek ellene

Kék hírek, 2022.06.28

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a nő ellen, aki miközben veszélyeztette kiskorú gyermekét, egy késsel nyakon szúrta volt élettársát.

Rendőrség A vádirat szerint a pár korábban élettársi kapcsolatban élt, egy gyermekük is született, akit kizárólagosan az apa nevelt, a gyermek anyjának felügyeleti joga szünetelt, a kicsit csak hétvégente láthatta. 2021. június 5-én a nő láthatáson volt egyik ismerősénél egy Szeged melletti településen és éjjel ittas állapotban azzal hívta volt élettársát, hogy eltűnik a gyermekkel. A férfi közölte volt élettársával, hogy a kiskorút elhozza, valamint értesíti a rendőrséget. A nő ezután felkeltette gyermeket, majd vele a ház ablakán keresztül szeretett volna elszökni, de a lakók ebben megakadályozták. A sértett ezután ért a helyszínre, akit a nő késsel megfenyegett, hogy leszúrja. A férfinek volt annyi lélekjelenléte, hogy a gyermeket volt élettársától elvegye, majd védve a kicsit hátat fordított volt párjának. A nő a védekező férfit nyakon szúrta, illetve a kezét is megvágta, majd azzal fenyegette, hogy megöli. Ezután a kést eldobta, majd a házba menekült, az egyenruhások ott fogták el. A megszúrt férfi a védekezésnek és a szerencsének köszönhetően "csak" 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A főügyészség a vádlottat emberölés bűntettének kísérletével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!