Egy biztonsági őr tett bejelentést a rendőrségen 2023. november 30-án, mely szerint valaki megrongálta az egyik helyi áruház oldalában lévő órabolt kirakatát. A tulajdonos a rendőröknek elmondta, hogy a talvaj a mintegy fél milliós kár mellett, mintegy 15-20 órát is magával vitt.
Az egyenruhások a térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételeit kezdték el elemezni, amelyeken egy piros cipős, kopaszodó férfit fedeztek fel. Mint kiderült a 30 éves helybéli férfit a bűnügyi osztály egyik munkatársa már jól ismeri, jelenleg is körözés volt ellene érvényben. A járőrök átfésülték a várost a férfi után, majd fáradozásaikat december 7-én siker koronázta, az egyik bevásárlóközpont parkolójában akadtak rá a feltételezett elkövetőre, akit elfogtak.
A betöréssel gyanúsított, büntetett előéletű férfit kihallgatták, majd őrizetbe vették, valamint kezdeményezték letartóztatását is.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!