A kormányfő rámutatott: beadták a szükséges törvénymódosításokat, ami azért fontos, hogy a rendőrök is - meg az emberek is - lássák, a munkájuknak van értelme, tehát a kábítószerhálózatok felszámolásában előállított emberek elnyerik a megfelelő és nagyon súlyos büntetést.
Ez azért is fontos, mert ha azt látják, hogy ők elvégzik a munkájukat, és közben a büntetések meg nem jönnek, vagy nem elég erősek, és néhány nap múlva ugyanazok az emberek, akiket kábítószer-kereskedelem miatt lefogtak, egyszer csak megint megjelennek, mert a magyar jogszabályok ezt lehetővé teszik, megengedik, akkor a küzdelem reménytelen lesz - fejtette ki Orbán Viktor.
Leszögezte: nekünk nagyon világosan demonstrálni kell a kábítószer ellen elkötelezett társadalmi csoportok, pedagógusok, szülők és az ennek a felszámolásával foglalkozó rendőrök felé, hogy a munkájuknak van értelme. Az ő munkájuknak az értelme pedig az, hogy a kábítószer-kereskedőket kiiktatjuk, a kábítószert elkobozzák- fogalmazott.
Kiemelte: nem véletlenül használnak erős kifejezéseket, mint hajtóvadászat, mert ezzel is azt akarják megüzenni, hogy ebben az ügyben is zéró tolerancia van, és ezt végig fogják vinni, akkor is, ha egyébként egy ilyen hálózatnak a fölszámolása és kiiktatása, az hosszú hónapokig is eltarthat.
Fotó: MTI/Archív
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!