A főügyészség hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette, valamint felbújtóként, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúját közölte a polgármesterrel - írták.
A főügyészség csütörtökön több helyszínen végzett kutatást és lefoglalást, számos tanút hallgatott ki, majd két személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük a halásztelki polgármestert. A megalapozott gyanú szerint a polgármester közreműködött abban, hogy hozzátartozóját - tényleges munkavégzés szándék nélkül - munkatársként foglalkoztassák az Országgyűlés Hivatalában.
Az Országgyűlés Hivatala 2024 októberében kötött szerződést a hetvenéves nyugdíjassal, a jogviszony jelenleg is fennáll. A gyanúsított, annak ellenére, hogy munkát nem végzett, fizetését rendszeresen felvette, és munkabér, valamint egyéb ellátás címén összesen 13,345 millió forintot vett át jogosulatlanul, amelyet részben "visszaosztott" - olvasható a közleményében.
Az ügyészség elrendelte a polgármester őrizetét, míg a másik gyanúsított szabadlábon védekezik. Közölték: a nyomozás részleteiről más információt egyelőre nem közölnek.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Halásztelek polgármestere Nagy Barnabás (Fidesz-KDNP).
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!