Orvhorgászokat fogtak el Pély külterületén

Kék hírek, 2021.11.15

Négy orvhorgászt fogtak el a vízirendőrök a Pély külterületén lévő, fokozottan védett természetvédelmi területen, a Patkós-holtágnál vasárnap délután - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat miatt indított eljárást a négy tiszabői férfi ellen, akik a gyanú szerint 37 kilogramm halat - nagyrészt nagypontyot, csukát, dévérkeszeget, süllőt - fogtak ki tiltott módon a Tisza melletti Patkós-holtágból - írták, hangsúlyozva, hogy a holtág fokozottan védett természeti területen található és ott tilos a horgászat is.

A gyanúsítottak a pecázásból a gépkocsijukhoz visszatérve találták magukat szembe a vízirendőrökkel, akik épp a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatával közösen összehangolt akciót tartottak.

Az egyenruhások a férfiaknál többségében a holtág jellegzetes, őshonos halfajait találták, továbbá lefoglalták a náluk lévő horgászeszközöket.

A négy férfit a kiskörei rendőrőrsre előállították, a gyanúsítotti kihallgatásukon mindannyian beismerő vallomást tettek - áll a közleményben.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!