TV műsor

Orvvadászat miatt vádat emeltek három férfi ellen Veszprém megyében

Kék hírek, 2020.05.13

Orvvadászat miatt vádat emelt a Pápai Járási Ügyészség két Győr-Moson-Sopron megyei férfi és segítőjük, egy Veszprém megyei hivatásos vadász ellen. A vád szerint egy Rába melletti és egy bakonyi vadásztársaságnak okoztak több millió forintos kárt.

A Veszprém Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel azt közölte: egy 34 éves férfi, aki a lakóhelyéhez közeli vadásztársaság szerződéses vadásza volt, 62 éves társával illegális vadászatokon vett részt és az elejtett vadakat eltulajdonította. A két férfi 2018 tavaszán és nyarán - volt, hogy vadászati tilalom alá eső gímszarvasünő és fiatal gímszarvasbika elejtésével - kétmillió forintot meghaladó kárt okozott a vadásztársaságnak.

A 62 éves férfi 2018 februárjában az egyik bakonyi vadásztársaságnál bérvadászati szerződést kötött, majd összebarátkozott az ott hivatásos vadászként dolgozó harmadik vádlottal. A hivatásos vadász közreműködésével jogtalan előnyökre tett szert, például nem fizette meg maradéktalanul a kilőtt vadak után járó díjat.

Az idősebb vádlott többször magával vitte 34 éves társát, és ilyenkor is előfordult, hogy tilalom alá eső vadakat ejtettek el, a fiatalabb férfi pedig tiltott eszköznek minősülő éjjellátó-készülék használatával vadászott. A vádlottak a vadásztársaságnak mintegy 2,3 millió forint kárt okoztak.

Az orvvadászat és lopás mellett lőszerrel visszaélés, egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette és természetkárosítás is a vád része, utóbbi azért, mert a 34 éves férfi korábban egy fokozottan védettnek minősülő vadmacskát is elejtett, amelynek kipreparált bőrét azután kirakta otthonának falára.

A hivatásos vadásznak közfeladati helyzettel visszaélés bűntette miatt kell a bíróság előtt felelnie - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!