TV műsor

Őrző-védő bűnszervezetre csapott le a NAV

Kék hírek, 2021.06.22

Közel 1 milliárdos kárt okozott a költségvetésnek egy őrzés-védelemmel foglalkozó cég, amelynek munkatársait a közelmúltban fogták el.

NAV Ferrari A bűnbandától luxusautókat, ingatanokat és rengeteg készpénzt foglalt le a NAV, ugyanakkor bankszámlákat is zároltak. A vagyonvédelmi cég bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át, amellyel jelentős, mintegy 1 milliárd forintos kárt okozott az államnak.  

Az akcióban a nyomozók, IT szakemberek, illetve revizorok mellett a Merkur bevetési egység és a TEK is részt vett. A cégtől egy 76 millió forint értékű Ferrarit, valamint muzeális autókat és kishajót is lefoglaltak. A NAV 120 milliós bankszámla vagyont és ingatlanokat is zárolt. A pénz egy része befalazott, rejtett páncélszekrényből került elő. A nyomozók éles lőfegyvereket is találtak. Az adócsalási ügyben 16 személyt hallgattak ki, a bíróság a bűnbanda vezetőjét letartóztatta. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Amennyiben bebizonyosodik a bűnösségük, akár 20 év börtönt is kaphatnak.

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!