Öt év börtönre ítéltek első fokon egy villamoson fenyegetőző férfit

Kék hírek, 2023.03.31

Első fokon öt év börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy férfit, aki két nőt fenyegetett Budapesten egy villamoson - közölte a törvényszék sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

Az ítélet szerint a férfi 2021 szeptemberében egy budapesti villamoson két nőt - vélt szexuális irányultságuk miatt - szidalmazni kezdett, és megölésükkel fenyegette őket. Egy bicskával többször is szúró mozdulatot tett feléjük.

A villamos vezetője felszólította a férfit, hogy fejezze be a cselekményt, ám ő a vezetőt is kérdőre vonta, majd folytatta a két nő inzultálását, és kitartott amellett, hogy mindkettejüket megöli. A villamosvezető a végállomáson a férfit leszállította a járműről, míg a két nőt egy helyiségbe kísérte. A helyszínről előbb eltávozó, majd oda visszatérő férfit a rendőrök elfogták.

A férfit eredetileg felfegyverkezve elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolta meg az ügyészség. A Pesti Központi Kerületi Bíróság álláspontja szerint a férfi bűncselekménye akár emberölés előkészülete is lehetett, ezért az ügyet a Fővárosi Törvényszékre tette át, amely azonban azt állapította meg, hogy a férfi a két nőt nem akarta megölni, őket nemi identitásuk, szexuális irányultságuk miatt fenyegette.

A törvényszék a férfit csütörtökön öt év börtönbüntetésre ítélte, és fenntartotta letartóztatását.

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője azonban fellebbezett, így az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik - olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!