Közleményük szerint a büntetett előéletű férfi 2017 végétől kezdődően éveken keresztül irányította és felügyelte magyar nők belföldön és Németországban végzett prostitúciós tevékenységét. Ebben két fia és két távolabbi rokona is segítette őt.
A vádlottak hamis jövőkép felvázolásával, esetenként szerelmet színlelve tévesztették meg a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket, és így vették rá őket a prostitúciós munkára. Amennyiben a nők nem akarták folytatni ezt a tevékenységet, bántalmazással, fenyegetéssel kényszerítették őket - írták.
Mint olvasható, a férfi a rokonaival több mint tíz sértett Berlinbe történő kiutaztatását és elszállásolását szervezte meg. Szoros ellenőrzés alatt tartották, telefonon utasították őket, megkeresett pénzüket elvették, csak a létfenntartáshoz és a prostitúciós tevékenység végzéséhez elengedhetetlenül szükséges összeget adták oda nekik.
A közlemény szerint a prostitúciós hálózat irányítója kezdetben rendes életkörülményeket és házat ígért az egyik sértettnek a prostitúciós tevékenységből származó bevételből. A nő nehéz életkörülményeire és a mások gondozásában lévő gyermekére tekintettel a prostitúciós munka mellett döntött, és a férfival Németországba utazott. A hálózat tagjai egy másik áldozatot személyes találkozóra vettek rá egy Eger melletti településen, ahonnan erőszakkal szállították el. Később közölték vele, hogy Németországban kell prostituáltként dolgoznia. A nő nem mert ellenállni, ezért eleget tett a kérésnek.
Két további áldozat takarítói munkára jelentkezve utazott Németországba, majd a megérkezésük utáni reggel kiderült, hogy valójában prostitúciós munkát kell végezniük. Az egyik nő ezt visszautasította, és haza akart utazni, vele szemben az egyik vádlott erőszakot alkalmazott, mire végül a sértettek beleegyeztek az elvárt tevékenység végzésébe. A sértettek között olyan nők is voltak, akiknek Budapesten kellett prostitúciós tevékenységet végezniük, közülük az egyik még kiskorú volt - írta a főügyészség.
Az ügyben emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének minősített esete miatt nyújtottak be vádiratot öt emberrel szemben, két visszaeső vádlottal szemben egyéb bűncselekmények miatt is vádemelés történt.
A vádhatóság a bűnügyi felügyeletben, illetve letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlottakkal szemben - amennyiben az előkészítő ülésen beismerik a bűnösségüket - 14, illetve 13 év szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. A többi vádlott tekintetében - bűnösségük beismerése esetén - 9 év szabadságvesztést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.
A főügyészség valamennyi vádlott tekintetében vagyonelkobzás elrendelését is indítványozta - olvasható.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!