"Minden lehetőt meg kell tenni annak érdekében, hogy az ilyen esetek ne ismétlődhessenek meg" - fogalmazott a politikus hangsúlyozva: a bizottság célja, hogy minden esetet egyenként vizsgáljanak meg, feltárva az esetleges intézményi szintű hibákat.
"Az államnak felelőssége van abban az értelemben, hogy miként kell kezelni a nemi indíttatású erőszakot" - jelentette ki.
A politikus emlékeztetett: egy hónapon belül már másodszor ülésezik a testület, amelyben a belügyi és igazságügyi tárca, valamint a tartományok is képviseltetik magukat.
A válságbizottságot azután hívták össze, hogy hétfőn két újabb gyilkosságra derült fény; egyet Lleidában és egyet Valladolidban követtek el.
A hivatalos kormányzati adatok szerint a januári gyilkosságok felénél az elkövető ellen tettek már feljelentést korábban bántalmazás miatt.
Spanyolországban tavaly 49 nőt gyilkolt meg aktuális vagy volt párja. 2021-ben 43 lettek családon belüli erőszak áldozatai. Az eseteket 2003 óta regisztrálják, azóta 1188 nő vesztette életét.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!