A férfi régóta haragban állt húgával, mert szerette volna, ha a nő elköltözik a házukból, rendszeresen kifogásolta a testvére életvitelét, gyakran veszekedtek, és többször italoztak is - írták a közleményben.
A báty már a korábbi nézeteltérések során is hangoztatta, hogy megöli a húgát, akit kétszer meg is vert.
A gyilkosságot megelőző estén ugyancsak leittasodtak, majd szeptember 13-án a délelőtti órákban ismét összevesztek. A nő az ecsegi házuk teraszán egy széken ülve cigarettázott, a férfi ekkor egy biliárddákóval nagy erővel, többször fejen ütötte. Ezután magára hagyta a vérző sértettet és Pásztóra utazott, hogy értesítse a nő gyermekének apját, hogy gondoskodjon a gyermekről.
A délutáni órákban a kiskorú gyerek telefonon hívta az elkövetőt, hogy a nő meghalt. Miután a férfi maga is meggyőződött testvére haláláról, telefonon felhívta a segélyhívóközpontot.
Az ügyészség közölte, az elkövetéskor a férfi ittas volt, ami súlyosító körülménynek számít.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség a gyilkossal szemben emberölés bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a vádiratában - abban az esetben, ha a vádlott a bűncselekmény elkövetését a váddal egyezően beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról - 10 év börtönbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, a másfél millió forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére kötelezés mellett.
Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!