A táblabíróság a jelenleg 25 esztendős vádlottat emberölésben és súlyos testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek. A férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.
A férfi 2022. december 7-én délelőtt szólalkozott össze 46 éves apjával a Békés vármegyei Magyarbánhegyesen az utcán. A fiú megöléssel fenyegette az apját, majd a nála lévő 14,5 centis pengéjű katonai késsel rátámadt a sértettre. Az apa védekezésként felvett egy fahusángot, amellyel fejen ütötte fiát.
A vádlott ezután többször is megszúrta az apját a nyakán, a felsőtestén és mindkét combján. A vádlott unokatestvére a szúrásoktól földre kerülő áldozat segítségére sietett, megpróbálta a támadót elhúzni onnan, aki erre a bal felkarján őt is megszúrta.
Az egyik szúrás az apa szívét érte, az áldozat a helyszínen elvérzett, a segítségére siető rokona ugyan csupán kisebb sérüléseket szenvedett, de ez csak a véletlennek volt köszönhető.
A vádlott elmenekült a helyszínről, a rendőrök még aznap délután 40 kilométerre, a békéscsabai vasútállomáson elfogták.
A férfi a szakértői vélemény szerint személyiségzavarral küzdött, de az nem érte el a kóros elmeállapot szintjét. A vádlott az eljárás során korábban azt állította, jogos védelmi helyzetben volt.
Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét.
Nagy Erzsébet tanácsvezető bíró az indoklásban kifejtette, az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és szabott ki halmazati büntetést a férfival szemben, ennek mértékét is arányosnak találta az ítélőtábla. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfival szemben az elkövetéskor már testi sértés bűntette miatt egy másik büntetőeljárás folyt.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!