Tizenhat év fegyházat kért az ügyészség egy kislányát szexuálisan bántalmazó Fejér megyei férfira

Kék hírek, 2021.11.09

Tizenhat év fegyházat kért az ügyészség egy kislányát szexuálisan bántalmazó Fejér megyei férfira, aki korábban hasonló bűncselekményt követett már el.

A Fejér Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel azt is közölte, hogy kérték a bíróságtól a férfi kizárását a feltételes szabadságra bocsátásból, szülői felügyeleti joga megszüntetését mindhárom gyermekénél és eltiltását minden olyan foglalkozástól, ahol 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végzi, valamint indítványozták letartóztatásának fenntartását.

Az ügyészség többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette, továbbá kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat.

A vádlott 2020 októbere és 2021 február 14-e között többször szexuális cselekményt végzett a lányával egy Fejér megyei településen.

A vádirat szerint a férfi 2012-ben élettársi kapcsolatot létesített egy nővel, egy lány- és két fiúgyermekük született. A férfi bántalmazta élettársát, a nő ezért többször elköltözött.

A vádlott, kihasználva élettársa munkavégzés miatti távollétét, valamint azt, hogy a hétéves lányuk betegség miatt többször nem ment iskolába, többször szexuális cselekményt végzett vele a másik két kiskorú gyermeke jelenlétében. A férfi a fiait azzal fenyegette meg, ha elmondják valakinek a történteket, megveri őket.

A nő 2021. február 14-én este élelmiszert vásárolt, mialatt a vádlott otthon tartózkodott a három gyermekkel. A férfi a bejárati ajtót kulcsra zárta, majd a lányával a másik két kiskorú jelenlétében szexuális cselekményt végzett. A hazaérkező élettársa az ablakon benézve észlelte a cselekményt, a férfit felelősségre vonta, aki távozott otthonról. A rendőrség a férfival szemben elfogatóparancsot bocsátott ki, majd elfogta.

A vádlott cselekményének következtében a gyermekeknél érzelmi traumára utaló jelek mutatkoztak, amelyek súlyos hatással lehetnek a későbbi fejlődésükre. A vádlott a két fiúnál a kiskorúak felügyeletéből adódó kötelezettségét súlyosan megszegte, mindkét kiskorú értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!