A bíróság előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és három rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt a fegyházbüntetés kiszabása mellett 10 év közügyektől eltiltásra is ítélte a fiatalembert - olvasható.
Az ítélet szerint a férfi 2025. november 12-én a szolnoki albérletében végzett volt élettársával, viszont tettét már korábban eltervezte. Azért ölt, mert nem tudta feldolgozni, hogy volt párja elhagyta. Cselekedetében azonban az is közrejátszott, hogy a nő azzal fenyegette, feljelenti a rendőrségen, mert rájött, hogy a tudta és beleegyezése nélkül, az ő bankkártya adatainak felhasználásával a férfi csaknem 120 ezer forintért vásárolt videojátékos figurákat és pólókat az interneten - írták.
Az ügyben 2026. július 10-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A 2026. október 12-én megtartott előkészítő ülésen a vádlott a váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság pedig ítéletet hirdetett. Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a vádlott védője azonban fellebbezést nyújtott be, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
A megyei főügyészség korábbi közleménye szerint a férfi volt élettársa tavaly novemberben azért ment a szolnoki lakásba, hogy számon kérje a férfit, amiért az ő bankkártyáját használta. Veszekedtek, majd amikor a sértett indulni készült, a férfi befogta a nő száját és egy konyhakéssel többször megvágta a nyakát, majd egy másik késsel a még ellenálló sértettet több alkalommal fej-nyaktájékon megszúrta. A nő vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen meghalt - írták.
A férfi a nő holttestét az erkélyen rejtette el, a vért feltakarította, az ehhez használt eszközöket kidobta, ezt követően pedig volt élettársa telefonjáról, annak nevében üzeneteket küldött, így igyekezve alibit biztosítani magának. Az elkövetés során használt egyik kést egy erdőnél lévő csatornába dobta - tették hozzá.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!