Több halálos áldozata van az M3-as autópályán történt buszbalesetnek

Kék hírek, 2026.08.16

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Buszbaleset M3
Janasóczki Attila elmondta: egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után.

A baleset következtében legalább tíz ember megsérült, többen elhunytak. A mentés jelenleg is folyik - közölte.

A szóvivő elmondta, az autópálya érintett szakaszát a helyszínelés és műszaki mentés idejére lezárták. A forgalmat Mezőkeresztesnél terelik le, és Emődnél lehet visszatérni az autópályára.

A katasztrófavédelem vasárnap 3 órakor azt közölte, hogy a tűzoltók eddig harmincöt embert mentettek ki a buszból, több utas a jármű alá került.

A korábbi tájékoztatásuk szerint ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon.

Közölték, a huszonnégy tonnás autóbusz mozgatásához civil daruk is a helyszínre tartanak. A tűzoltók a daruk megérkezéséig próbálják a hátsó tengelyt annyira megemelni csörlőzéssel, hogy ki tudják emelni az alatta lévő embereket.

A helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult - írták.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet a helyszínre riasztott.

Megerősítették, hogy a balesetben több ember életét vesztette.

A további sérültek ellátása és kórházba szállítása folyamatban van - írták.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!