Többen meghaltak egy balesetben a 4-es főúton Szolnoknál

Kék hírek, 2021.06.04

Hárman meghaltak és tizenhárman megsérültek abban a balesetben, amely péntek délután történt a 4-es főúton Szolnoknál - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel. A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze.

Többen meghaltak egy balesetben a 4-es főúton Szolnoknál Győrfi Pál elmondta: a balesetben hárman a helyszínen meghaltak. Rajtuk kívül tizenhárman sérültek meg, közülük ketten életveszélyesen.

A helyszínre nyolc mentőautó és két mentőhelikopter is érkezett, a sérülteket Budapestre, Szolnokra és Kecskemétre vitték - tette hozzá.

A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak.

A kamion sofőrjét is kórházba szállították, a kisbusz vezetőjéről egyelőre nincs információ - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, hozzátéve: a kisbuszban tizennégy magyar állampolgár utazott.

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat Szolnokra, a Tószegi út irányába terelik.

Az Útinform a honlapján azt írta, hogy a környéken hatalmas a torlódás.
(MTI)

Galériánk

Többen meghaltak egy balesetben a 4-es főúton Szolnoknál Többen meghaltak egy balesetben a 4-es főúton Szolnoknál Többen meghaltak egy balesetben a 4-es főúton Szolnoknál
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!