Ügyészség: letartóztatták a józsefvárosi késelőt

Kék hírek, 2020.12.07

A bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint december 4-én késsel megsebesített egy prostituáltat Budapesten, Józsefvárosban - tájékoztatta a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t.

A bíróság a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte végrehajtani - közölte Ibolya Tibor.

Emlékeztetett: a gyanú szerint a 22 éves férfi múlt hét pénteken este telefonos egyeztetést követően megjelent a sértettnél, egy VIII. kerületi lakásban azzal az indokkal, hogy szexuális szolgáltatást kíván igénybe venni.

A férfi röviddel az érkezése után késsel rátámadt a nőre, és többször megszúrta. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, és kimenekült a lakásból.

A rendőrök még aznap éjjel elfogták a férfit, akit súlyos testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A fővárosi főügyész közölte, hogy a döntés nem jogerős, mert az ügyészség fellebbezett a végzés ellen, ugyanis a bíró csak a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el egy hónapra a gyanúsított letartóztatását, az ügyészség viszont azt kéri, hogy a bíróság mondja ki: fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye is. Továbbá a gyanúsított védője is fellebbezéssel élt - tájékoztatott Ibolya Tibor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!