Vádat emelt az ügyészség egy szilveszteri emberölés ügyében

Kék hírek, 2021.02.17

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség öt ember ellen, aki 2019 szilveszterén kirívóan brutális módon megölt egy dunavarsányi férfit - tudatta szerdán az MTI-vel a Pest Megyei Főügyészség főügyésze.

Rendőrség-felirat A főügyészség közleményében ismertetett vádirat szerint a vádlottak 2019. december 31-én Dunavarsányban egy rokonnál napközben alkoholt fogyasztottak, majd egy veszekedés miatt távozniuk kellett. Később az egyik vádlott ötletére a társaság megjelent a későbbi sértett szintén dunavarsányi lakcímén azzal a szándékkal, hogy pénzt szerezzenek a további mulatáshoz. A sértett ingatlanára ugyan engedély nélkül jutottak be, a férfi beszélgetésbe elegyedett velük, és elkezdtek alkoholt fogyasztani. A sértettel is szóváltásba került egyikük, ezért elküldték őket az ingatlanról. Távozásuk után a vádlottak megbeszélték, hogy visszamennek, és megölik a sértettet az értékeiért. Ketten közülük erőszakkal benyomultak a házba, majd egyikük eszméletlenre verte a sértettet. Később érkező társaik értékek után kutattak.

A sértett magához tért, az elkövetők pénzt követeltek tőle, miközben egyikük többször fejbe rúgta, a másik pedig két ízben is megszúrta késsel. Végül az elkövetők mindenféle kezükbe kerülő tárggyal ütötték a sértett fejét, még egy mikrohullámú sütőt is hozzávágtak, majd egy nehéz étkezőasztalt borítottak rá. A bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a sértett a helyszínen életét vesztette. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság két héten belül elfogta az elkövetőket, akik közül négyen letartóztatásban, egyikük pedig bűnügyi felügyeletben várja az eljárás befejezését. A Pest Megyei Főügyészség mind az öt elkövető ellen nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat - tudatta a főügyész.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!