A vádirat szerint az egyik Pest vármegyei településen lakó férfi és felesége között régebb óta megromlott a viszony, ennek ellenére együtt éltek, 2020-ban lányuk született.
2023. június 30-án a vádlott előbb ért haza, de nem találta ott a feleségét és kislányukat. Ekkor megpróbálta felhívni az asszonyt, de nem érte el. Az este folyamán hazaért a feleség a gyerekkel, majd elmentek zuhanyozni. Miután a nő végzett, kijött a fürdőből, míg kislányuk odabent maradt.
A még törölközőben lévő feleség és a vádlott között szóváltás alakult ki, majd a feldühödött férfi bántalmazni kezdte a nőt. Egy vascsővel legalább 120 alkalommal lesújtva halálra verte feleségét.
A vádlott ezután bement a fürdőbe és a kezével elzárta a kislány száj- és orrnyílását, így fojtva meg a gyermeket - ismertette a főügyészség.
A gyilkosságokat követően a férfi autóba ült, alkoholt és cigarettát vásárolt, majd visszatérve a házba leittasodott. Másnap délután - miután sikertelenül próbálkozott öngyilkossággal - bejelentette tettét a segélyhívón.
A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére, részben különös kegyetlenséggel, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a férfi ellen - olvasható a közleményben.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!