TV műsor

Vádat emeltek egy Angliában élő, a családi pótlékot jogosulatlanul felvevő nővel szemben

Kék hírek, 2020.12.16

Vádat emeltek egy Angliában élő nővel szemben, aki hat éven át jogosulatlanul vett fel családi pótlékot - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a nőt nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a nő 2002-ben igényelte a támogatást, majd 2010-ben kérelmét módosította, egy megyebeli kisvárosban lévő ingatlant jelölt meg állandó lakcímeként, és egyedülállóként kérte a családi pótlékot. A kérelem alapján a megyei kormányhivatal havi 13 700 forintot folyósított neki.

A családok támogatásáról szóló törvény szerint a jogszabály hatálya a Magyarország területén élő állampolgárokra terjed ki, a vádlott pedig életvitelszerűen 2012 júniusától Angliában élt, nem tartózkodott hazai lakcímén, így a támogatásra nem volt jogosult. A vádlott megszegte kötelezettségét, amely szerint minden, a támogatás szempontjából jelentős változást 15 napon belül be kell jelenteni, különösen a lakcímváltozás tényét.

A vádlott a kiköltözése és 2018 októbere között jogosulatlanul vett igénybe több mint egymillió forint családi támogatást - tudatta a csoportvezető ügyész.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!