Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra késelte barátnőjét

Kék hírek, 2023.03.27

A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki 2021 júliusában halálra késelte barátnőjét Gödön.

Rendőrség A főügyészség az MTI-nek hétfőn küldött közleményében azt írta, hogy a férfi és a nő között 2021 februárjában alakult ki szerelmi kapcsolat. Viszonyuk hullámzó volt, arra is volt példa, hogy a férfi betörte a nő autójának szélvédőjét.

A vádirat szerint az elkövetés napján a férfi alkalmi munkát vállalt egy ismerősénél, ahol ivott. A munka végeztével a férfit ismerőse vitte a sértetthez, akit útközben felvettek. A pár már az autóban veszekedni kezdett, majd a 2-es főutat keresztező Duna úttól gyalog mentek tovább, és ismét szóváltásba keveredtek, ami lökdösődésbe fordult. Ekkor a férfi egy pillangókéssel többször a sértett fele szúrt. A nő, kezeit maga elé tartva, próbált védekezni és egy árok felé hátrált. A férfi az árokba lökte, majd a hanyatt fekvő sértettre térdelt és többször megszúrta. Az utcában lakók felfigyeltek az esetre és kiabálva közelítettek feléjük, emiatt az elkövető elmenekült és futás közben eldobta a kést is.

A sértett mellkasán, vállán, bordái között és felkarján szenvedett el szúrt sérüléseket, amelyek következtében kórházi ápolása során meghalt - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!