Vádat emeltek egy ismerőseitől milliókat kicsaló szegedi ügyvéd ellen

Kék hírek, 2021.06.24

Vádat emeltek egy ismerőseitől több száz millió forintot kicsaló szegedi ügyvéd ellen - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint az ügyvéd a 2010-es évek elejétől kért kölcsön korábbi ügyfeleitől, alkalmi ismerőseitől arra hivatkozva, és kamatfizetést ígérve, hogy a pénzt ingatlanberuházásokba és nagy értékű órákba fekteti.

Rövid idő elteltével azonban a meghiúsuló beruházások és a korábbi, jelentős tartozásai kiegyenlítései miatt a vádlott abba a helyzetbe került, hogy a kölcsönök visszafizetésére már azok felvételekor sem volt reális esélye. Az ügyvéd - ígéretével ellentétben - a sértettek befektetési célból átadott pénzeit nem kezelte elkülönítetten, azokat a korábbi tartozásai kiegyenlítésére fordította.

2016-2018 között volt olyan ismerőse is, aki 66 millió forintot adott az ügyvédnek, az összes kár több száz millió forint - tudatta a csoportvezető ügyész.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!