Vádat emeltek egy másolt autódiagnosztikai szoftverekkel üzletelő férfi ellen

Kék hírek, 2021.07.22

Engedély nélkül másolt autódiagnosztikai szoftvereket értékesített az interneten, és ezzel 93 millió forint vagyoni hátrányt okozott 19 jogtulajdonosnak egy férfi, aki ellen a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség emelt vádat - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közleményében azt írták, hogy a szerzői jog különösen nagy vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt emeltek vádat a kiskunfélegyházi férfi ellen.

A vádirat szerint a férfi 2015-től az elfogásáig, 2019 januárjáig folyamatosan több internetes portálon engedély nélkül többszörözött autódiagnosztikai szoftvereket és eszközöket értékesített. A megrendelések alapján ezeket többnyire postán küldte el, esetenként fel is telepítette a nem jogtiszta, másolt programokat a vevő számítógépére.

Országszerte mintegy 120 helyszínen, a vádlott lakásán és a vevőknél tartottak kutatásokat, ezek során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi nyomozói lefoglalták a jogosulatlanul felhasznált programokat tartalmazó számítógépeket és adathordozókat.

A vagyoni hátrány megtérítésére a sértettek polgári jogi igényt jelentettek be, ennek biztosítására a nyomozás során zár alá vették a férfi ingatlanját, személygépkocsiját és a tőle lefoglalt 6 millió forint készpénzt.

Az ügyészség a férfira felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a Kiskunfélegyházi Járásbíróságtól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!