Vádat emeltek két díler ellen, akik Hollandiából csempészett kristályt akartak teríteni Kaposváron

Kék hírek, 2026.02.17

A Somogy Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat két, a harmincas éveiben járó kaposvári férfival szemben, akik Hollandiából csempészett kristályt akartak teríteni Kaposváron - közölte a vádhatóság kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlottak 2025 májusában megállapodtak abban, hogy Hollandiából kábítószert hoznak be Magyarországra úgy, hogy az egyikük Hollandiában munkát vállal, majd ott kábítószert vásárol, amit a társa fog értékesíteni Kaposváron, az így szerzett pénzen pedig megosztoznak.

A Hollandiában munkát vállaló férfi a terveknek megfelelően tavaly júniusban jelentős mennyiségű, kristály néven ismert kábítószert vásárolt, "amit az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban elrejtve Magyarország területére szállított, azonban - mielőtt a drog piacra került volna - a rendőrség a kaposvári vasútállomáson tetten érte és a csempészett kábítószerrel együtt elfogta".

A másik férfinak azért is felelnie kell, mert már a szállítmány elfogása előtt is értékesített kábítószert.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a Hollandiából kábítószert csempésző, többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyház, míg a kábítószert belföldön terítő társával szemben börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt - áll a közleményben.

(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!