TV műsor

Zalában is érezhető volt a horvátországi földrengés

Kék hírek, 2020.03.22

Zala megyében is érezhető volt a vasárnap hajnalban Horvátországban, Zágráb közelében történt 5,6-es amplitúdójú földrengés, az első információ szerint a fölmozgás Muraszemenyén okozott kisebb kárt - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére.

Kalamár Norbert elmondta: a hajnali rengés miatt Muraszemenyén megrepedt egy ház fala, de tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. Az első órákban további bejelentések nem érkeztek - tette hozzá.

A rengés epicentrumától alig száz kilométerre lévő Nagykanizsa polgármestere, Balogh László sokakkal együtt maga is érzékelte a 6 óra 24 perckor történt rengést, majd a 7 óra utáni utórengést.

Mint az MTI-nek elmondta: a közösségi oldalakon is gyorsan terjedt a hír, de a katasztrófavédelem helyi vezetőjével történt egyeztetése után azt az információt kapta, hogy nincsenek jelzések károkról, az áramszolgáltatásban sem volt fennakadás.

A Zalai Hírlap online kiadása arról számolt be, hogy a megye egész területén, de Somogy és Vas megyében is nagyon sokan érzékelték a rengést, de károkról nem kaptak beszámolót. Sokan az ágyak remegésére, tárgyak, bútorok mozgására ébredtek.

Horvátországi olvasói jelzések alapján Zágrábban komoly károkat okozott a rengés, például autókat törtek össze a házakról ledőlő faldarabok.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!