Áder János volt köztársasági elnök felesége emlékeztetett, hogy bő két éve, amikor férjével az alapítvány létrehozásáról döntöttek, négyszáz olyan gyermekről szereztek tudomást, aki egyik, vagy mindkét szülőjét elvesztette a koronavírus-járvány következtében. A gyermekek száma tavaly decemberben megahaladta az 1600-at.
Kiemelte, hogy azóta a gyermekek száma lassú csökkenést mutat, mert néhányan felnőttek és munkába álltak vagy már nem szorulnak külső támogatásra, ugyanakkor van 2022-ben szültetett Covid-árva is.
Hozzátette: az 1600 gyermek tíz százaléka hat éven aluli, így a hosszútávú segítségnyújtás közel két évtizedes feladatot ad az alapítványnak.
Példaként említette, hogy amennyiben egy gyermek havonta 50 ezer forint anyagi támogatást kap, akkor ez a gyermekek számát tekintve évente 900 millió forint összegyűjtését és szétosztását jelenti, így minden lehetőséget megragad az alapítvány annak érdekében, hogy a gyermekeket segíteni tudják.
Herczegh Anita elmondta, hogy az anyagi támogatáson túl nyaralási, táborozási és különféle kulturális programokon való részvételben is támogatják az árván, vagy félárván maradt gyermekeket, családokat.
Dézsi Csaba András, Győr polgármestere arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány mindenkiben nyomot hagyott, hatással van minden emberre.
Bejelentette, hogy Győr városa egymillió forinttal támogatja a Regőczi István Alapítványt.
D. Beöthy Hajnalka, az aukciót szervező Beöthy Művészeti Társaság alapítója elmondta, hogy az aukción befolyt összeg negyven százalékát a Regőczi Alapítványnak ajánlják fel, az el nem kelt festményeket pedig egy online aukción lehet megvásárolni.
Székely Zoltán, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója az aukción résztvevő festményekről azt mondta, hogy mind értékes alkotás szellemi és materiális értelemben is.
A liciten Abdai Róza, C. Tóth Lujza, Csendes Péter, Csendes Ramóna, D. Beöthy Hajnalka, Doszpot Ildikó, Hatoss Szilvió, Helyes Jenő, Horváth Melinda, Katona Bálint, Kocsis Zsuzsanna, Komondi Magdolna, Körmendi Rita, Kutassy Zsuzsanna, Pásztor Anita, Sz. Csapó Irén, Szele Anna, Szijjártó Katalin és V. Hedrik Judit alkotásai szerepeltek.
Az árverésen több mint egymillió forint értékben keltek el festmények.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!