Koronavírus - A brit kormány Lengyelországot és Törökországot is levette a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról

Koronavírus, 2020.10.01

Lengyelországot és Törökországot is levette a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról a brit kormány. A listáról Magyarország már korábban lekerült.

Az intézkedés alapján - amelyet Grant Shapps brit közlekedési miniszter jelentett be csütörtök este - azoknak, akik brit idő szerint szombaton hajnali négy óra - közép-európai idő szerint öt óra - után érkeznek Lengyelországból és Törökországból Angliába, két hetet kell elkülönítésben tölteniük.

A rendelkezés a brit és más állampolgárokra is vonatkozik.

Az intézkedés hatálya Angliára terjed ki, de a korábbi esetek alapján nem kizárt, hogy a skót és a walesi kormány is ugyanilyen döntést hoz.

A brit kormány sorra veszi le a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról a közép- és kelet-európai országokat a koronavírus-járvány terjedésére hivatkozva.

Azoknak, akik Magyarországról utaznak Nagy-Britanniába, szeptember 12. óta kell karanténba vonulniuk. Az utóbbi hetekben Csehország, Szerbia és Szlovénia, most pedig Lengyelország is kikerült azoknak az országoknak a csoportjából, amelyekből elkülönítési kötelem nélkül be lehet utazni Nagy-Britanniába.

A brit kormány által júliusban összeállított mentességi listán eredetileg 59 ilyen ország szerepelt, köztük Magyarország. London azonban már az eredeti lista közzétételével egy időben jelezte, hogy az országcsoport összetételét folyamatos felülvizsgálat alatt tartja.

Az általános meghatározás szerint egy ország akkor kerül le erről a listáról, ha a százezer lakosra jutó, újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek napi száma huzamosabban meghaladja a húszat.

Lengyelországban a legutóbbi adatok szerint százezer lakosonként 25,9 koronavírus-fertőzéses esetet tartanak nyilván a korábbi 15,6 után.

Grant Shapps közlekedési miniszter a Lengyelországból érkezők nagy-britanniai karanténmentességét megszüntető csütörtöki intézkedést emellett azzal is indokolta, hogy Lengyelországban a koronavírustesztek számához mért pozitív leletek aránya az elmúlt időszakban jelentősen, 3,9 százalékról 5,8 százalékra nőtt, és a hetente kiszűrt új koronavírus-fertőzések száma is gyorsan emelkedik.

Shapps tájékoztatása szerint Törökországot a brit kormány azért veszi le a karanténmentesített országok listájáról, mert a török kormány a nemzetközi szervezetek - köztük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - által használt meghatározástól eltérő módszertannal állapítja meg az új koronavírus-fertőzések számát, és emiatt London felülvizsgálta Törökország kockázati megítélését.

Nagy-Britanniában valamelyest csökkent a szűrővizsgálatokkal kimutatott új koronavírus-fertőzések száma.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint az elmúlt 24 órában 6914 új fertőzést azonosítottak az előző nap kiszűrt 7108 és a keddi 7143 új eset után.

A csütörtök estig eltelt 24 órában 59-en haltak meg Nagy-Britanniában a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségben. Az előző két napban egyaránt 71 halálos áldozatról érkezett jelentés.

A Nagy-Britanniában eddig elvégzett csaknem 22,5 millió koronavírusteszt közül csütörtökig 460 178 lett pozitív; a halálos áldozatok száma 42 202.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!