Koronavírus - az EP szerint a feltételek teljesítéséig nem szabad jóváhagyni a lengyel helyreállítási tervet

Koronavírus, 2022.06.09

Az Európai Parlament (EP) csütörtökön, strasbourgi plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben bírálta az Európai Bizottságot a lengyel kormány koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő terve jóváhagyásáért, és felszólította az Európai Unió Tanácsát, hogy az összes feltétel teljesüléséig ne hagyja jóvá a lengyel tervet.

A 411 szavazattal, 129 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az Európai Parlament képviselői felhívták a figyelmet az Európai Unióról szóló szerződés vonatkozó cikkében felsorolt értékek, többek között az igazságszolgáltatás függetlenségére és a jogállamiságra vonatkozó kitételek állítólagos lengyelországi megsértésére. Sajnálatukat fejezték ki, hogy a lengyel kormány lépései miatt az uniós források még mindig nem jutottak el a lengyel állampolgárokhoz.

Emlékeztetnek: az uniós értékek elfogadása előfeltétele az alap forrásai lehívásának, továbbá arra, hogy az alap forrásaira teljes mértékben alkalmazni kell a jogállamisági feltételrendszert.

A képviselők arra kérték az Európai Unió Tanácsát, hogy csakis abban az esetben hagyja jóvá a lengyel tervet, ha az teljes körűen teljesíti a helyreállítási alapról szóló rendelet összeférhetetlenséggel és a csalások elkerülésével kapcsolatos követelményeit, és az európai szemeszter valamennyi, a jogállamiság területére vonatkozó országspecifikus ajánlását.

Az Európai Bizottság június elsején fogadta el a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást célzó lengyel tervet, amely 23,9 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást és 11,5 milliárd euró kölcsönt biztosít Lengyelországnak. A brüsszeli testület szerint a lengyel terv átfogó és megfelelően kiegyensúlyozott választ ad Lengyelország gazdasági és társadalmi helyzetére, és megfelel a helyreállítási eszközzel kapcsolatos elvárásoknak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!