Koronavírus - Az oltási terv átalakítását sürgeti Berlintől egy vezető német járványügyi szakember

Koronavírus, 2021.02.22

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltási kampány tervének gyökeres átalakítását sürgeti a súlyos vakcinahiány miatt a szövetségi kormánytól Németország egyik vezető járványügyi szakembere.

Alexander Kekulé, a hallei egyetemi klinika (UKH) orvosi mikrobiológiai intézetének vezetője a Bild című lapnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy szakítani kell az eddigi gyakorlattal, miszerint a két adagból álló oltást mindig a gyártó által meghatározott ütemben adják be.

"Azonnal be kellene oltani a hetven éven felülieket és a többi rizikócsoport tagjait legalább egyszer a BioNTech-vakcinával, akkor is, ha a második adag oltást valószínűleg csak hónapok múlva kapják meg. Ezzel az egyszerű intézkedéssel drámai mértékben lehet csökkenteni a halandóságot" - mondta a kutató.

A kevesebb halálos áldozat lehetővé teszi a járványügyi korlátozások gyorsabb lebontását, legalábbis akkor, ha mindenki következetesen betartja a maszkviselési szabályokat, számon tartja, hogy kivel kerül fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba, és van megfelelő mennyiségű gyorsteszt. Ezzel a stratégiával az új vírusváltozatokat is vissza lehet szorítani, méghozzá úgy, hogy a járványügyi védekezéssel "nem tesszük tönkre az életünket" - fejtette ki a német sajtóban a legtöbbet idézett járványügyi szakemberek közé tartozó kutatóorvos.

A Bild hírportálján közölt összeállításban kiemelték, hogy a SARS-CoV-2 új, erősen fertőzőképes változatai egyre inkább terjednek Németországban, aminek hatására ismét emelkedik az új fertőződések száma. Számos szakértő egy újabb, harmadik járványhullám formálódásaként értékeli az adatokat.

Az új helyzet kezelésére több javaslat is van. Így a tesztelés kiterjesztését is sürgetik a szövetségi kormánytól. "Tesztelni, tesztelni, tesztelni", az oltás mellett ezzel az eszközzel lehet megküzdeni a járvánnyal, és megnyitni az utat a korlátozások lebontása felé - nyilatkozott Malu Dreyer Rajna-vidék-Pfalz tartományi miniszterelnök.

Több teszt elvégzésével gyorsabban lehet megszakítani a fertőzési láncolatokat, és a negatív lelet engedélyt jelenthet olyan tevékenységekre, amelyek örömet okoznak, de a járványügyi zárlat miatt tiltottak - fejtette ki a politikus.

Mások a védekezés súlypontjának áthelyezését, az országos zárlat helyett a járványkitörések helyi, térségi szintű megfékezését sürgetik. A járványgócokban szigorú intézkedéseket kell bevezetni, de nincs szükség egy egész tartományt lezárására - mondta a Bildnek Carsten Linnemann, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselője.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 4369 új fertőződést regisztráltak. Ez minimális csökkenés az egy héttel korábbi 4426-hoz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 390 928 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 62 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 67 903-ra emelkedett Németországban.

Az RKI adatai szerint több mutató tovább romlott. Az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis a megelőző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma a vasárnapi 60,2-ről 61-re emelkedett. A vírus reprodukciós aránya (R) - amely megmutatja, hogy egy-egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a kórokozót - a vasárnapi 1,07-ről 1,10-re emelkedett, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan 110 embernek adja át a vírust, amely így egyre inkább terjed.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!