Koronavírus - Bérletidíj-kedvezmény pécsi vállalkozásoknak

Koronavírus, 2021.02.25

Több mint kilencszáz bérlőnek 225 millió forint értékben biztosít díjkedvezményt a baranyai megyeszékhelyen az önkormányzati tulajdonú Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH).

A társaság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy a PVH a járvány kezdete óta már két, összesen több mint 300 millió forintos kedvezménycsomaggal segítette a vele bérleti szerződésben álló vállalkozásokat.

Azt írták: folyamatosan nyomon követik a bérlők gazdasági helyzetének alakulását, és "szem előtt tartva a pécsi vállalkozások többségének nehéz helyzetét", kedvezményeket nyújt nekik.

Mostani, harmadik kedvezménycsomagukkal kifejezetten a kormányrendelettel nem érintetteknek - a többi között alapítványi, vallási szervezeteknek, könyvesboltoknak, ruházati üzleteknek, fodrászatoknak - adnak újabb, 10-80 százalék közötti engedményeket. Ebben a kedvezménycsomagban a kiemelt támogatást a nonprofit szervezetek mellett azok kapják, akik a nyitvatartási idejük csökkentésére kényszerültek, illetve akiknek az idegenforgalom, az egyetemisták elmaradása miatt csökkent a forgalmuk, azaz jellemzően a belvárosi üzletek bérlői.

A közleményben jelezték azt is, hogy - ugyan a bérlőkkel kötött szerződés erre lehetőséget ad - a szerződésben foglalt díjak esedékes emelésétől 2021-ben a veszélyhelyzet teljes idejére eltekint a PVH.

Közölték, hogy a fenti intézkedéseken túl a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. továbbra is lehetőséget ad minden bérlőjének a fizetési határidő hosszabbítására, illetve részletfizetési megállapodásra, emellett a most bejelentett kedvezményeket akkor is biztosítják, ha június 30. előtt a kormány feloldaná a korlátozásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!