Koronavírus - DK: a kormány nem szerzett be elég influenza elleni védőoltást

Koronavírus, 2020.10.28

A Demokratikus Koalíció azt állítja, hogy a kormány nem volt képes elegendő influenza elleni védőoltást beszerezni.

A DK egészségügyi szakpolitikusa szerdai, online sajtótájékoztatóján azt mondta: amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy valamennyi magyar állampolgár térítésmentesen hozzájuthat az influenza elleni védőoltáshoz, tisztában kellett lennie azzal, hogy annak ez évi gyártása már befejeződött Magyarországon, hiszen a vakcina gyártását általában júliusban vagy augusztus elején fejezik be, utána már csak az oltóanyag kiszerelése, engedélyeztetése és az egyéb papírmunkák vannak hátra.

Ha a kormány komolyan gondolta volna, hogy valamennyi magyar térítésmentesen hozzájuthat a védőoltáshoz, akkor ez ügyben még márciusban, áprilisban intézkednie kellett volna - jelentette ki Komáromi Zoltán.

A kabinet rengeteg konfliktust vitt le a háziorvosok szintjére azzal, hogy "gyakorlatilag felvásárolta" az itthon még elérhető százezer ampulla négykomponensű oltást, és "olyan kommunikációba fogott, hogy ez a védőoltás mintha jobb lenne a háromkomponensűnél" - sérelmezte. Rámutatott, emiatt a háziorvosoknak kell elmagyarázniuk a pácienseiknek, hogy mindkét oltóanyag ugyanolyan hatékony, a különbséget az jelenti, hogy a másfél és három év közötti gyermekeket csak a négykomponensűvel lehet beoltani.

Az, hogy mindenki számára ingyenessé tették a védőoltást, a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a háziorvosoknak kell "balanszírozni", hogy a valóban betegek megkapják a vakcinát, miközben nem küldhetik el a fiatalabb és egészségesebb embereket sem - folytatta. Hozzátette, hogy amikor december elején a koronavírus mellett az influenza is elkezd majd terjedni, akkor rengeteg influenzást is el kell látni a kórházakban.

Komáromi Zoltán felhívta a figyelmet, hogy egy influenzával kombinált koronavírus-fertőzés sokkal veszélyesebb mindenki számára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!