Koronavírus - Egyelőre nem lesz szükségállapot Csehországban

Koronavírus, 2021.11.23

Egyelőre nincs szükség a szükségállapot kihirdetésére Csehországban, a koronavírus-járvány okozta problémák megoldására azonban hasznos lenne módosítani a pandémia törvényt, hogy az régiónként is lehetővé tegye a megfelelő óvintézkedések meghozatalát - közölte a Twitteren Martin Kuba dél-csehországi elöljáró a regionális vezetők és kormányzati tisztségviselők keddi tanácskozása után.

A szükségállapot kihirdetését az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt az egészségügyi minisztérium mérlegelte, ezt a regionális elöljárók egy része is támogatta, míg a cseh orvosi kamara nyilatkozatban közölte: álláspontja szerint újra le kellene zárni az országot, hogy megakadályozzák a koronavírus-járvány terjedését.

A cseh kormány hétfőn este mintegy kétórás vita után végül is nem szavazott a szükségállapot kihirdetésétől, de nyitva hagyta a kérdést. A belügyminisztérium szerint jelenleg ugyanis nem teljesülnek a szükségállapot kihirdetésének törvényi feltételei. A központi válságstáb azt javasolta: a régiók mérlegeljék, nem lenne-e hasznos előbb regionális szinten vészhelyzetet kihirdetni, s csak ha ezzel nem lehetne megoldani a problémákat, azután kérni a kormányt az országos szükséghelyzet kihirdetésére.

"A regionális elöljárók a kormányfővel, a belügyminiszterrel és az egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalásokon megállapodtak, hogy pillanatnyilag nincs szükség a szükségállapot kihirdetésére" - állapította meg Martin Kuba a Twitteren.

Csehországban hétfőn 14 500 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi szűrések, ami az eddigi legmagasabb hétfői szám, és háromezerrel több az egy héttel korábbinál. A kórházakban jelenleg majdnem 5434 koronavírusos beteget kezelnek, közülük 764 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Legutóbb április 12-én voltak ennyien kórházban - derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedd délelőtt nyilvánosságra hozott adatokból.

A hadsereg katonái már összesen 39 kórházban segítik a leterhelt személyzetet. Néhány, főleg morvaországi kórház, az utóbbi napokban már azt is bejelentette, hogy korlátozza a tervezett orvosi beavatkozásokat, műtéteket.

Az elhalálozások napi száma az utóbbi héten kétszer is átlépte a százat. A járvány tavaly márciusi kirobbanása óta Csehországban eddig 32 304 személy halt meg a Covid-19 betegség szövődményeiben.

A 10,7 milliós Csehországban mostanáig 6,23 millióan kapták meg a kórokozó SARS-CoV-2 vírus elleni oltás mindkét adagját, 650 ezren pedig már a megerősítő, harmadik adagot is. 270 ezren még csak a vakcina első adagját vették fel. A napi oltások száma 45 ezer körül mozog.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!