TV műsor

Koronavírus - Elhunyt egy 18 éves fertőzött Belgiumban

Koronavírus, 2020.07.15

Elhunyt egy koronavírussal fertőzött 18 éves lány Belgiumban, aki a hatóságok szerint már régóta más súlyos egészségügyi problémákkal is küzdött - közölte a helyi média szerdán.

Koronavírus-kép A közlés szerint a lányt három nappal korábban szállították kórházba, ahol állapota rendkívüli gyorsasággal romlott. Szervezete nem reagált a kezelésekre, az orvosok és az ápolószemélyzet nem tudta megmenteni.

A Brüsszel egyik kórházában elhunyt 18 éves lány a koronavírus második fiatal belga áldozata. Március folyamán a flandriai Gentben egy 12 éves lány esett a betegség áldozatául. Ő szintén más súlyos betegségekben is szenvedett, mielőtt megfertőződött volna.

Sophie Wilmes belga ügyvezető miniszterelnök részvétét fejezte ki az elhunyt családjának, és arra figyelmeztetett, hogy a vírus továbbra is jelen van az országban, és a járvány újbóli erősödésével fenyeget.

"A fiatalok sem immunisak a vírussal szemben, ez az eset erre emlékeztet" - fogalmazott.

A fiatal felnőttek fertőzöttségi aránya jelenleg mintegy kétszer olyan magas, mint a 60 év felettieké - tette hozzá a liberális politikus.

A belga nemzetbiztonsági tanács szerdán arról döntött, hogy egyelőre nem engedélyezi a koronavírus féken tartását szolgáló korlátozások további lazítását. Az esetszámok több héten át tartó csökkenését követően az újonnan fertőzöttek száma a napokban ismét növekedni kezdett. A maszk viselése korábban csak a tömegközlekedési eszközökön, szombattól azonban az üzletekben, mozikban, színházakban, és minden olyan zárt helyiségben is kötelező, ahol egyszerre több ember tartózkodik.

Flandriában, az ország északi régiójában 4907, a déli Vallóniában 3392, míg Brüsszelben 1489 aktív fertőzöttet tartanak számon. A 11,5 millió lakosú országban közel 9800-an hunytak el a betegségben, illetve 62 802 ember kapta el a fertőzést.
(MTI)

Címkék

Koronavírus Covid-19 SARS-CoV2
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!