TV műsor

Koronavírus - Előrehozták az izraeliek a purimi ünneplést a járványügyi korlátozások miatt

Koronavírus, 2021.02.25

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt egy nappal előrehozták örömünnepük, a purim kezdetét az izraeliek - jelentette a Jediót Ahronót című lap csütörtökön.

Szerda éjszaka tartották meg az "előünnepet", miután a hatóságok háromnapos éjszakai zárlatot rendeltek el csütörtöktől. Az intézkedés értelmében este fél 9-től reggel 5-ig legfeljebb egy kilométerre távolodhatnak el az otthonaiktól, és senki sem tartózkodhat mások otthonában.

Tel-Avivban több éjjeli bulit is rendeztek több száz, az utcákon táncoló fiatallal a Karmel piac körül, és egyelőre zárva tartó, de elvitelre alkoholt már árusító vendéglátóhelyek környékén. A táncoló fiatalok nagy része még azelőtt távozott, hogy ötszáz sékeles (közel ötvenezer forintos) bírsággal sújtották volna őket a zárt térben tíz, szabad területen legfeljebb húsz ember jelenlétét engedélyező gyülekezési tilalom megszegéséért.

Juli Edelstein egészségügyi miniszter csütörtök reggel a katonai rádióban azt mondta, hogy a tel-avivi bulizók lesznek a felelősek az esetleges jövőbeli fertőzésekért és halálesetekért.

A rendőrség 250 ellenőrző ponton fogja megállítani és visszafordítani a szóban forgó éjszakákon azokat a sofőröket, akik autóikkal megsértik a tilalmat. Több száz rendőrautó fogja pásztázni az utakat.

A korlátozással a hetek óta visszaszorulóban lévő fertőzéses esetek újbóli megugrását próbálják megakadályozni, miután tavaly tavasszal a purimi ünneplések után kezdődött a koronavírus-járvány első hulláma Izraelben.

A zsidó vallási parancs szerint purim örömünnepén addig kell inni, amíg nem tudják megkülönböztetni egymástól az Eszter könyvében szereplő, a zsidók elpusztítására törekvő, átkozott Hámánt és az áldott emlékű Mordechájt. Az idén azonban tekintélyes rabbik a rendkívüli járványhelyzet miatt felszólították a híveket, hogy ne vigyék túlzásba az ivászatot.

Szerdán 6494 embert oltottak be először és 62 457-et másodszor a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 4 598 197-en (az ország lakosságának 49,63 százaléka) kapták meg az első és 3 209 993-an a második dózis vakcinát is.

A 75 836 teszt elvégzésekor 4298 vírushordozót azonosítottak, ami 5,9 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 765 492-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. Jelenleg 40 810 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1202 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 770-en súlyos állapotban vannak, és 249 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 5673-an haltak meg Izraelben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!